Erre a tényre mi is csak folyamatában jöttünk rá, mikor családommal a hosszas pepecselést követően, ami az igazi gyeppel ment, beruháztunk a műfűbe. Sok ember ódzkodik eleinte az ilyen mesterséges beavatkozásoktól, mint ettől is, mondván, hogy a műfű árak csak mínuszt hoznak, és ócska.
De az az igazság, hogy amíg az ember nem vág bele, addig nem is tudja megítélni igazán, miről van szó. Hosszas kutakodás után megtaláltuk a Műfűplacc webáruházát, ahol a műfű árakat m2-ben kaptuk meg, ki is számoltuk, mekkora mérték kell a mi telkünkre. Tény, hogy kezdetben egy jelentősebb kiadásnak tűnhet, azonban később láttuk be, hogy voltaképp még vissza is jöttek a műfű árakba fektetett pénzünk.
Az igazi gyeppel való irgalmatlan szenvedést követően üdüléssel ért fel, hogy lassan 10 éve megvan a műpázsitunk, mégsem kellett még egyszer sem locsolni, nyírni, gyomlálni, gyakorlatilag úgy viselkedik máig, ahogy első nap lehelyeztük. A műfű árak nemcsak a pénzügyi értékét jelentik ennek a tételnek, hanem mindazt a járulékos költséget, amit az ember aztán egytől egyig képes megspórolni egész idő alatt.
Azonkívül jobban szeretünk azóta kint lenni, sétálni, játszani, pihenni rajta, mert nagyon kényeztető, puha érzést ad a lábnak, és maga a termék is védőréteggel bír, ami minden baktériummal szemben pajzsot ad. Szeretünk azóta kinézni a kertre, mert télen-nyáron maga a fű ugyanazt a karakteres zöld színt hozza, amit megvétel óta. Aki beleunt a valódi fűvel való kitartó robotolásba, bátran ajánljuk neki ezt a lehetőséget, hiszen a műfű árak sokszorosan megtérülnek!