Május legvégén sor került Pajor Tamás Szózene estjére, melyet a Zsidó Művészeti Napok keretein belül tartott meg, a műsor keretein belül vendégelőadók is felléptek: Geszti Péter és Koltai Róbert, akik közös és egyéni produkciókat is előadtak az est során.

A nagy érdeklődésre való tekintettel megduplázták az előadást, kétszeres teltházas közönség előtt adták elő forma-megújító produkcióikat, melyekben a szó és a zene harmonikusan kapcsolódik egymásba, a hallott szövegek ugyanis versként és dalként is egyaránt megállják a helyüket.

Pajor Tamás költészete nagy változáson ment keresztül az utóbbi évtizedekben: első ízben mint lázadó punk-rocker ismerhette meg őt a közönsége, bár deviáns életmódja elrettentő volt a legtöbbek számára, egyedülálló írói tehetségét már akkor is sokan elismerték. Sokan úgy értelmezték az akkori életmódját, mint egy gyorsvonatot, mely szakadék felé száguld, melyről tudni lehet, hogy nem fog sokáig tartani, hiszen nagyon önpusztító volt ez az életmód. Hála Istennek – és ezen a ponton valóban isteni beavatkozásról beszélhetünk puszta szófordulat helyett – ez a vonat nem zuhant le, hanem sérülésmentesen megállt a szakadék előtt és új vágányra áll Pajor Tamás és a zenekar több tagjának az Istenhez való megtérését követően.

Azóta Pajor többek között Istent dicsőítő dalairól ismert, de írói tehetségének pusztán egy részét képzik az egyházi dalok. Költészetében társadalomkritika, humor, történelmi visszatekintés egyaránt helyet kap. Ezeknek előadása pedig lírai szavalatokban, zenés előadásokban tekinthető meg az újtípusú Szózene esteken.

A májusi előadás különleges volt aktualitása miatt: Pajor Tamás új témái között szerepel az orosz-ukrán háború, a közösségi média és társadalmi elsekélyesedés, mely műalkotások mind művészileg, mind tartalmi mélységüket tekintve jól illeszkednek Pajor korábbi szövegeinek sorába, melyek a kommunizmus, holokauszt, családi válsághelyzet, ember-lélekállapot témaköreit járják körbe. Az elgondolkodtató és érzelmes sorokon túl humoros, hol enyhén, hol meg erősen szarkasztikus műalkotásokat is előadott Pajor Tamás és csapata a Zsidó Művészeti Napokon, ebből adódóan a közönség hol hangosan nevetett, hol pedig könnyek között találta magát.

Kategória: Művészet