Ki ne emlékezne arra, amikor gyerekként először szinte félve az új felfedezéstől, majd később rajongva azért, előszeretettel játszottunk az árnyékunkkal?! A fényjáték, mint felfedezés, majd később a mindennapokba integrált tevékenység, része az életünknek.

Felnőttként már természetesen más szempontokból is fontossá válik: otthonunk és munkahelyünk – mely a második otthonunk – fényének szabályozására, melyhez tökéletes választás lehet ablakainkra a sávroló.

Azoknak kifejezetten ajánljuk a sávrolót, akiknek akár napi munkája során, akár fénytűrőképességének érzékenysége miatt fontos szempont, hogy szabályozhassa a fényszűrést a szobában. Mivel ez egy gyöngylánc működtetésű roló, így a lánc segítségével van lehetőség a vászon fel-le mozgatására, így szabályozva a sávrolón keresztül beérkező fény mennyiségét. Így pedig nemcsak a teljesen zárt és nyitott állapot beállítása kivitelezhető, mint a sima roló esetében, vagy a félig leeresztett állapot, hanem a beérkező fény fokozatos beállítása is. Ebből adódóan pedig a beérkező hő is szabályozható valamilyen mértékben.

Igen, a rolók nagyon kreatív működésükkel valóban sokkal több megoldást kínálnak, mint elsőre gondolnánk! Mint egy jó kaméleon, alkalmazkodik a család igényeihez, teljesen előnyös értelemben.

Plusz előny, hogy sokaknak ez még dekoratívabbá varázsolja a teret, mind a fényáteresztés mérsékelt engedésének köszönhetően, mind a csíkozott megoldásnak hála. Így elmondható, hogy ízlés szerint akár dizájnosabb választás is a sávroló otthonunkba, vagy irodánkba.

A weboldalon pontos leírásokat találhatunk a speciálisabb igényűek számára is, a sávroló választóinak.

Kategória: Otthon